Az adásvételi szerződésekre vonatkozó tárgyalások – és ehhez kapcsolódó jogi tanácsadás – legtöbbször felmerülő kérdése, hogy a vevő mennyi foglalót fizessen, illetve ezen felül adjon-e vételár előleget az eladónak.
A kérdésre a válasz alapvetően a szerződő felek megállapodásától függ. A foglaló szokásos mértéke 10%, azonban ez nincsen „kőbe vésve”. Ha foglalót fizet a vevő, fontos, hogy a szerződésből egyértelműen kiderüljön, hogy az adott összeget foglalónak szánták. Amennyiben a szerződés teljesítése a felek megállapodása szerint megtörténik, akkor a foglaló összege a vételárba beszámít (természetesen a vételár előleg is).
A különbségtétel azért fontos, mert nem minden szerződés megy teljesedésbe. Attól függően, hogy a szerződés meghiúsulása kinek róható fel, a foglalóként átadott összegnek is különböző sorsa lesz: A Ptk. 6:185. §-ában meghatározottak szerint a teljesítés meghiúsulásáért felelős személy az adott foglalót elveszti, a kapott foglalót viszont kétszeresen köteles visszatéríteni. Ha a szerződés teljesítése olyan okból hiúsul meg, amelyért egyik fél sem felelős, vagy mindkét fél felelős, a foglaló visszajár.
A foglalóval szemben a vételár előleg jogcímén átadott összeg a szerződés meghiúsulásakor visszajár, bár a gyakorlatban előfordulhat, hogy az eladó azt nem fogja önként visszafizetni.
Amennyiben további információkra van szüksége, keresse ügyvédi irodánkat Dunaharasztiban!
Comment (1)
Mire jogosít a haszonélvezet? - Dr. Keszte Lilla Ügyvédi Iroda
says február 27, 2022 at 14:49[…] Ingatlan adásvételi ügyekkel kapcsolatban ügyvédi irodánk Dunaharasztiban áll rendelkezésére. Adásvételhez kapcsolódóan a foglaló és előleg témában további informácikat itt olvashat. […]